A Vodafone megvette az UPC-t. Magyarország az 5G paradicsoma lehet

Innováció 2018-07-24

Magyarország jó helyzetben van ahhoz, hogy az 5G egyik kiemelt országa legyen - mondta Vittorio Colao, a Vodafone Csoport vezérigazgatója újságíróknak hétfőn, Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott tárgyalását követően háttérbeszélgetésen Budapesten.

Vittorio Colao elmondta: a miniszterelnökkel való megbeszélésen a Liberty-tranzakció volt az egyik kiemelt téma. A brit Vodafone Csoport 18,4 milliárd eurós tranzakció során megvásárolja a Liberty Global magyar, német, cseh és román leányvállalatait, így a Magyarországon 1,8 millió háztartást kiszolgáló kábel- és szélessávú internetszolgáltatót, a UPC Magyarországot is. A vezérigazgató így a legfontosabb feladataik közé sorolta a UPC-akvizíciót, amelynek során integrálják a céget, ugyanezt végrehajtják Németországban és a többi érintett országban is.

A tranzakció 2019-ben várható lezárása után - amihez az Európai Bizottság jóváhagyása szükséges - a Vodafone Magyarország piaci részesedése a mobilpiacon várhatóan 25 százalékos, a vezetékes szolgáltatásokban 24 százalékos, a kereskedelmi televíziózás piacán pedig 19 százalékos lesz. Második legfontosabb feladatnak nevezte a magyarországi 5G hálózat fejlesztését-kiépítését és pilot-projektek indítását. 

A Vodafone jelenleg a leggyorsabban fejlődő vállalat Európában, a Liberty-tranzakciót követően a szektor legerősebb versenyzője lesz Kelet-Közép-Európában. A kkv-k kiszolgálásában Magyarországon az első szeretne lenni a Vodafone, a legversenyképesebb szolgáltatásokkal. Kitért arra, hogy az 5G 2020 második felében indulhat el. Szólt arról is, hogy a hétfői parlamenti megbeszélésen azt javasolta Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, hogy közös kutatási területet alakítsanak ki egyetemek és kisvállalkozások részvételével, ahol 5G fejlesztéseket-szolgáltatásokat tesztelhetnek. Közölte, hogy nem adják el a Vodafone-t a következő 1-2 évben, a magyar Vodafone nem eladó.

Budai J. Gergő, a Vodafone vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: a Vodafone az akvizícióval képes lesz konvergens - telefon, tv, internet, és mobil - szolgáltatások gyors bevezetésére, ami a lakosságnak és a cégeknek egyaránt előnyös.

Partnereink