Autómentes lesz az új Városliget, meghosszabbítják a 3-as villamost

Iroda 2021-01-08

A budapesti közlekedés javításáért és az új Liget autómentesítéséért több beruházás előkészítése kezdődik meg - tájékoztatta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.

Fürjes Balázs elmondta: új pesti felüljáró előkészítését kezdi meg a Miniszterelnökség Budapest Fejlesztési Központja Rákosrendező pályaudvara fölött. A felüljáró közúti híd lesz, biztosítja a 3-as villamosgyűrű meghosszabbítását, lesz rajta kerékpárút és járda is, a régóta hiányzó, Szegedi út vonalában tervezett felüljáró oldja majd a vasút "elvágóhatását Angyalföld és Zugló között, összeköti a főváros XIII. és XIV. kerületét.     

Az államtitkár rámutatott, a kerületek közötti forgalom számára nyíló új átjáróval tehermentesíthető a Hungária körút, ennek segítségével autómentesíthető a Városliget. A kormány és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában a főpolgármesterrel közösen elfogadott koncepció szerint a Városliget főtengelye, a Kós Károly sétány és a Hősök tere autómentes lesz, a Mexikói úti Kisföldalatti-végállomásnál pedig 1500 P+R férőhely épül. Pénteken jelent meg az európai uniós, nyílt közbeszerzési felhívás az autómentes Városliget kialakításához szükséges közlekedési fejlesztések előkészítésére - mondta el az államtitkár.

Fürjes Balázs azt mondta, a Városligetet teljes egészében vissza kell adni a gyalogosoknak, pihenni vágyóknak, a park intézményeit látogatóknak, futóknak, sportolóknak és a kerékpárosoknak. A kormány és a városvezetés által a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában közösen elfogadott koncepció szerint autómentessé válik a Hősök tere és a Kós Károly sétány, csúcsidőn kívül pedig az Állatkerti körút is. Elmondta, a felszíni parkolás - az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve - a Városliget teljes területén megszűnik, helyette új mélygarázs nyílt kormányzati beruházásban a Dózsa György út mentén, a korábbi 56-osok tere alatt.

A kormány célja világos, egy élhetőbb, jobb levegőjű Városligetet teremteni, egyúttal praktikus, kényelmes közlekedési megoldásokat találni az M3-as autópályán ingázóknak, vasútfejlesztéssel, P+R parkolók fejlesztésével és új kapcsolatokkal - hangsúlyozta Fürjes Balázs. Közölte, a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) a Városliget Zrt.-vel együtt alakítja ki az ottani gépjárműforgalom megszüntetésének módját, ezt a mai forgalom részben közösségi közlekedésre váltásával, részben a kerékpáros közlekedés elősegítésével, illetve az átmenőforgalom másfelé terelésével és a közösségi közlekedés erősítésével lehet megoldani.

"A legjobb természetesen az, ha az ingázók már lakóhelyükről a közösségi közlekedést veszik igénybe, az M3-as autópálya által kiszolgált agglomerációs térség vasútvonalai közül a hatvani vonal fejlesztése több ütemben folyamatban van, dolgozunk a még hiányzó budapesti kapacitásbővítésen is, a kormány megbízásából a Budapest Fejlesztési Központ már elkezdte a veresegyházi vonal fejlesztésének tervezését is, autóparkolók, kerékpártárolók is létesülnek az állomásokon" - mondta el Fürjes Balázs.

A mégis a fővárosig autózók egy része a Városliget előtt, az M1-es Kisföldalatti Mexikói úti végállomása közelében épülő P+R parkolókkal válthat majd tömegközlekedésre. Az államtitkár által ismertetett tervek szerint több parkolóház épül majd, együttesen legalább 1500 férőhellyel. A parkolóházak engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése egy közeljövőben kiírandó közbeszerzés tárgyát képezi, jelen tervezési feladat a P+R parkolóházak közlekedési kapcsolatrendszerének megtervezésére vonatkozik.

Fürjes Balázs elmondta, az ingázók feltehetően elsősorban hétfőtől péntekig, napközben veszik majd igénybe a parkolóházakat, így este és hétvégén, ünnepnapokon a Városligetbe igyekvőknek oldhatják meg a parkolást, hiszen ilyenkor nagyobb a szabadidős forgalom, általában a jelentősebb rendezvények is ilyenkor vannak. Az előzetes vizsgálatok szerint egyrészt a Mexikói úti busz- és trolimegállónál ma is P+R-ként használt területre építhető parkolóház, másrészt az M3-as bevezetője végcsomópontjának ágai közé emelhető ilyen épület.

A Kós Károly sétányról kitiltott, és a P+R kapacitással nem megfogott forgalom elsősorban a Hungária körúton haladhat majd. Ahhoz, hogy a ma is zsúfolt útvonalat bizonyos mértékig tehermentesíteni lehessen, szükség van az Angyalföldet Zuglóval összekötő hídra a Rákosrendező állomás déli vége fölött - közölte az államtitkár.

Hozzátette, az érintett területek megóvásáért a hidat úgy kell kialakítani, hogy ne terelje a forgalmat az M3-as irányából Angyalföldre és Zuglóra, az ott élő emberek lakóterületeire. A vasúti sínek keresztezése mellett ezért lehajtó épül, amely a Dévényi utca és a Vágány utca felé vezeti el az autókat, illetve az új híd áttételesen hozzájárul a Városliget forgalomcsillapításához, a Hungária körút tehermentesítése révén.

Partnereink