Az építőipar az elmúlt évek egyik sikerágazata

Design&build 2021-03-29

Az építőipar az elmúlt évek egyik sikerágazata, a további fejlődéséhez, a modernizáláshoz a magyar kormány partnerséget kínál az ágazat szereplőinek - közölte az innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.

Palkovics László a magyar állam és a Rheinmetall vegyesvállalataként épülő Lynx gyalogsági harcjárműgyár első tartóoszlopának beemelése kapcsán beszélt arról, hogy 2019-ben több mint 4400 milliárd forint volt az építőipar teljesítménye és hasonló nagyságrendű volt az építési alapanyagok, építőanyagok forgalma is. A vírusjárvány ellenére csak kisebb megtorpanás volt az építőiparban tavaly, de ezt idén januárban már sikerült ledolgozni.

A kormány partnerséget kínál az ágazat szereplőinek, hogy az építőipari vállalkozások hightech színvonalú fejlesztéseket tudjanak végrehajtani, növeljék a hatékonyságukat, illetve minél inkább magyar szereplők legyenek a piacon. A kormány tavaly fogadta el az új építésgazdasági stratégiát, amelynek egyik alappillére a hatékonyságnövelés, például egy svéd építőipari dolgozó háromszor akkora árbevételt termel, mint egy magyar. Leginkább a technológia korszerűsítésével lehet a kivitelezési minőséget, a költség- és időhatékonyságot növelni - jelentette ki Palkovics László.

Hamarosan elkészül az a kormányhatározat, amely 12 pontban fogalmazza meg az építőipar modernizálására vonatkozó javaslatokat. Jelenleg az ötödik technológiai korszerűsítési és hatékonyságnövelő pályázat érhető el, de a második félévben megjelenik a hatodik kiírás is mintegy 12 milliárd forintos kerettel, ez utóbbi az építési alapanyagok, építőanyagok minőségbiztosításának erősítését is célozza - jelezte a miniszter.

 Palkovics László arról is beszélt, hogy a Zalaegerszegen mintegy 60 milliárd forintból épülő Lynx-üzem a kormány által elfogadott hadiipari fejlesztési stratégia, az új hightech iparág megteremtésének egyik jelentős pillére. Az üzemben 2023-tól gyártják a világ jelenleg legmodernebb páncélozott harcjárműveit, a gyár beszállítóinak keresése, a kapcsolódó kutatás-fejlesztési projektek már elindultak.

Fotó: MTI/Varga György

Partnereink