Bírja a gyűrődést az FM-piac a járvány harmadik hullámában is

Kereskedelmi 2021-04-12

A létesítménygazdálkodási piac még mindig válságálló, bár a pandémia harmadik hulláma megnehezíti a szektor növekedését. Továbbra is stagnálás tapasztalható, az irodaházak és plázák sínylik meg legjobban a járványt, bár a vakcináció reményt ad arra, hogy hamarosan visszatér az élet a normál kerékvágásba.

A Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO) még tavaly tavasszal kezdte el mérni a koronavírus hatásait a létesítménygazdálkodási piacon. Az LVKVI, azaz a Létesítménygazdálkodási Vezetői KoronaVírus Index legújabb, februári értéke 50,69 lett, ami a stagnálást jelentő 50 ponthoz képest enyhe növekedést jelez. Érdemes megjegyezni, hogy az idei év első negyedévére vonatkozó – 2014 óta publikált – hangulat index (LVHI) 49,85 pontot ért el, míg a koronavírus index 50 pont fölé került.

Tavaly áprilisban tört ki a járvány Magyarországon is, vagyis éppen egy éve élünk együtt a COVID-19 hatásaival. Ha összességében nézzük ezen időszak indexeit, akkor a már sokszor hangoztatott vélemény most is érvényes, miszerint az ingatlanüzemeltetési szektor "válságálló", azaz a külső negatív gazdasági és társadalmi hatások az iparágban nem jelentkeznek oly mértékben, mint más szektorokban.

Bár a tavaly tavaszi sokkhatás érezhetően visszavetette a megbízók opcionális megrendelésállományát, a nyár eleji újranyitást követő növekvő bevételek ellensúlyozták a kiesést. Ráadásul 2020-ban sem maradt el a szektorra jellemző év végi hajrá, amely optimista idei évet vetített előre. A pandémia második ütemének intenzitása januárban visszaesett, ráadásul a vakcináció elindulása is felerősítette a reményt, hogy hamarosan túl lehet az egész gazdaság ezen a nehéz időszakon. Ennek megfelelően a februári tényszámok már enyhe erősödést mutatnak.

Majd váratlanul berobbant a harmadik ütem és az újonnan meghozott drasztikus kormányzati intézkedések márciusban újra nehéz helyzetbe hozták a kereskedelmi ingatlanokat, amik jelentős megrendelés állománnyal rendelkeznek az FM szektorban. Az újra fellendülő home office-jelenség ismét szellemházakká változtatta az irodaházak egy részét. Egyelőre azonban kérdéses, hogy az új intézkedések, illetve hatások milyen bevételkiesést generálhatnak a LEO tagoknál.

Nagyobb hatással lehet a szektorra a megrendelők részéről folyamatosan jelen lévő bizonytalanság, amely a beruházások elhalasztását, a bérlői érdeklődés csökkenését, az új szerződések megkötésének elhúzódását okozhatják. A piacot jelenleg a folyamatban lévő nagyobb üzemeltetési tenderek uralják.

Az elkövetkező hónapok fő kérdése azonban nem csak a pandémiás helyzet alakulása a létesítménygazdálkodási piacon, hiszen a kormányzat által hozott – a lakásszektor felpörgését támogató – intézkedések (5% áfa, CSOK, felújítási támogatás stb.) akár a szakemberek elszívását is eredményezheti, amely komolyan érintheti az üzemeltetési szektort.

Fotó: Getty Images

Partnereink