Ezermilliárd forint fejlesztési pénzt kaphat Budapest

Business 2021-02-26

A kormány szeretne az önkormányzatoknak is segíteni; "most azon dolgozunk, hogy talpon maradjon mindenki" - mondta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, miután csütörtökön a főpolgármesterrel és a budapesti kerületek polgármestereivel folytatott megbeszélést.

Fürjes Balázs sajtótájékoztatóján kijelentette: csütörtökön a kormány, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok egyeztettek. A koronavírus-járvány az önkormányzatokat is nehéz helyzetbe hozta, de a kormányzat elsősorban fejlesztéseket kíván támogatni, és csak másodsorban az önkormányzatok működését, mert a fejlesztések tartják meg a munkahelyeket és segítenek a vállalkozásoknak, illetve a családoknak.

Az államtitkár elmondta, Karácsony Gergely főpolgármesterrel megegyeztek arról, hogy március 18-án megtartják a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) következő ülését. Azon - mutatott rá Fürjes Balázs - szintén nagyon fontos téma lesz a pénzügy, a fővárosi bevételkiesés lehetséges kompenzációja, új fejlesztések elindítása, illetve részletes egyeztetést folytatnak a főpolgármesterrel az Európai Unió rendkívüli helyreállítási alapjának budapesti felhasználásáról.

Fürjes Balázs szavai szerint a kormányzat olyan hírrel megy a FKT-be, miszerint a következő uniós fejlesztési ciklusban is ezermilliárd forint fog Budapest fejlesztésére jutni. A kormánypárti politikus beszámolója szerint több olyan konkrét javaslat hangzott el a polgármesterek részéről, amelyet a kormány kész megfontolni. Az államtitkár ezek között említette az Egészséges Budapest Program folytatását, amire a kabinet "rögtön igent mondott", így a kerületi önkormányzatok idén is 10 milliárd forintot kapnak egészségügyi intézményeik fejlesztésére.

Fürjes Balázs úgy folytatta: szintén önkormányzati javaslat volt a kerületi sürgősségi ellátás normatívájának megemelése, az ingyenes parkolás szükségességének felülvizsgálata, továbbá felmerült a korábban tervezett, de valamiért elmaradt kerületi fejlesztések megvalósítása, a benyújtott pályázatok önkormányzati önrészében való segítségnyújtás.

Karácsony Gergely azt mondta a találkozóról, a főváros és a kerületek tárgyalnak a kormánnyal, de csütörtökön a tárgyalás folytatására vonatkozó ígéreten kívül nem kaptak semmit. A budapesti önkormányzatok nevében négy követelést fogalmaztak meg a tárgyaláson: az automatikus kompenzációt az iparűzési adó kiesése miatt, az ingyenes parkolás megszüntetését, továbbá kérték, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kapják meg a korábban megígért, de visszavont támogatásokat, valamint azt, hogy a kormány kezdjen az önkormányzatokkal érdemi tárgyalásokat az európai uniós helyreállítási alap felhasználásáról.

Fotó: pixabay.com

Partnereink