Hétezer milliárd forint fölé nőtt a befektetési alapok vagyona

Business 2021-04-16

Márciusban 2 százalékkal, 137 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapok vagyona, amely ezzel először lépte át a hétezer milliárd forintot, a hónap végén a Bamosz tagjai 7110 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

A tőkeáramlások eredője plusz 66 milliárd forint volt márciusban, a vagyonnövekmény többi része a hozamoknak volt köszönhető. Számos kategória esetében volt ugyan tőkekiáramlás, néhány alapkategóriában azonban jelentős mennyiségű tőkét helyeztek el a befektetők.

A legtöbb tőke a vegyes alapokba áramlott, közel 37 milliárd forint, és a hozamok is pozitívan alakultak, így a kategória vagyona 4,6 százalékkal 1488 milliárd forintra nőtt a hónap során. A részvényalapokba több mint 12 milliárd forint friss tőke érkezett, amihez hozzájárult két, a hónap folyamán indult új sorozat is. A növekedést tovább segítették a hozamok, a részvényalapok vagyona így 5,4 százalékkal 693 milliárd forintra gyarapodott.

Az ingatlanalapokból 2,5 milliárd forintot vontak ki a befektetők márciusban, a hozamoknak és az árfolyammozgásoknak köszönhetően azonban a kategória nettó eszközértéke 0,4 százalékkal lett több, megközelítve az 1674 milliárd forintot. A kötvényalapokból közel másfél milliárd forintnyi tőke távozott, elsősorban a rövid futamidejű alapokból, a hozamok is elmaradtak, így a kötvényalapok vagyona 0,5 százalékkal csökkent, 1508 milliárd forintra.

A pénzpiaci alapoknál félmilliárdos tőkekiáramlás volt tapasztalható márciusban, a hozamok ezen csak csekély mértékben tudtak javítani, a kategória vagyona 0,6 százalékkal 38 milliárd forintra mérséklődött. Az abszolút hozamú alapokba 4 milliárd forintnyi friss tőke érkezett, a hozamok is tovább segítették a növekedést, a kategória vagyona 1,6 százalékkal 760 milliárd forintra hízott.

A származtatott alapoknál 1,8 milliárd forintos tőkekiáramlás volt látható, amit azonban kompenzáltak a pozitív hozamok, így a kategória vagyona 0,2 százalékkal emelkedett, 123 milliárd forint volt a hónap végén. A tőkevédett alapoknál ötmilliárd forintot tett ki a tőkekiáramlás, ami két lejárt alappal magyarázható, a vagyon 8 százalékkal csökkent. A közleményben megjegyzik, hogy a kategória már egészen kicsi, már csak 14 darab tőkevédett alap van, amelyek összvagyona mindössze 60,5 milliárd forint volt március végén.

Az árupiaci alapokba 2,3 milliárd forintnyi tőke áramlott be, és bár a hozamok nem tudták erősíteni a növekedést, a vagyon így is 2,3 százalékkal nőtt, 46 milliárd forintra. Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokba jelentős mértékű, több mint 21 milliárd forint friss tőke érkezett, a hozamok is kedvezően alakultak, a vagyon 4,2 százalékkal 720 milliárd forintra emelkedett.

Fotó: Getty Images

Partnereink