Így lett parkolási káosz az ingyen koszt miatt

Iroda 2020-12-08

Hiába ingyenesek éjszaka a parkológarázsok, úgy tűnik az autósoknak ingyen sem kell a szabad hely; eddig jellemzően csak kevés autós vette igénybe a lehetőségeket. Súlyos probléma, hogy egyes autósok nem tartják be még a KRESZ szabályait sem. Rengeteg a tilosban parkoló autó, egyre gyakrabban csattantak a kerékbilincsek.  

Az ingyenes parkolás bevezetése nem jelenti azt, hogy a KRESZ szabályai is megszűntek volna. Útból és parkolóból nem lett több, a szabad parkolóhelyek viszont egyértelműen elfogytak, néhol már „jegyre sem kaphatók”. A közterületi parkolási rendszer kulcseleme a díjfizetés, aminek célja ugyanis, hogy a parkolóhelyek foglaltsága mesterségesen 85% körül legyen tartva egy adott területen. Igy lehet ugyanis garantálni, hogy aki autóval közlekedik mindig találjon magának egy-egy szabad parkolóhelyet.

Egyre több autós szegi meg a KRESZ szabályait és áll meg olyan helyeken, ahol azt nem szabad. A Magyar Parkolási Szövetség ezért arra kéri az autósokat, hogy figyeljenek oda, hogy hol várakoznak. A tiltott helyen várakozó autókat ugyanis a helyileg illetékes közterületfelügyeletek vagy a rendőrség megbüntetheti, a szabálytalanul várakozó autóra kerékbilincs kerülhet.

Feszültebbek és agresszívabbak az autósok

Ugyancsak probléma, hogy a kialakult helyzet miatt az autósok egy része sokkal feszültebb, sokkal agresszívabb és – máskor jelentéktelen apróságok miatt is – képes egymásnak esni a parkolóban. A mostani időszak senkinek sem könnyű, az ilyen helyzeteket, kedvességgel és némi megértéssel el lehet kerülni. Ügyeljünk a szabályok betartására a parkolásnál, legyünk toleránsabbak az utakon – kéri a Magyar Parkolási Szövetség.

Nehéz helyzetben a parkolási cégek

Muszáj megemlíteni, hogy a parkolóházak és mélygarázsok ugyancsak nehéz helyzetbe kerültek az ingyenes parkolás bevezetése miatt. Ezek a létesítmények amúgy is csak lassan térülnek meg, már csak emiatt nincs is belőlük elegendő. Egyes helyeken a bérlettel rendelkező ügyfelek visszakövetelik az előre befizetett parkolóbérletek árát, amit az üzemeltetők a bérletek meghosszabbításával szeretnének kompenzálni azt követően, hogy újra fizetős lesz a parkolás.

A garázsokban dolgozó munkavállalók - technikai személyzet, takarítók, parkoló ellenőrök és őrszemélyezt – sincsenek könnyű helyzetben. Van olyan budapesti parkoló, ami az ingyenes éjszakai parkolás bevezetését követően – különféle nem ismert okok miatt - nappalra is ingyenessé tette a parkolást, a parkoló személyzetét pedig elküldte. Szerencsére van olyan üzemeltető is, amelyik „csak lecsökkentette” a dolgozók munkadíjét napi 6 órára, vagy át tudta csoportosítani a kollégákat a társaság valamely másik részlegéhez – tájékoztat a Magyar Parkolási Szövetség.

Félreérthették az autósok az éjszakai ingyenes parkolást?

A parkolóüzemeltetők országszerte arról számolnak be, hogy - egyelőre - viszonylag kevés autós veszi igénybe az éjszakai ingyenes parkolási lehetőséget. Habár az ingyenes parkolási időszak este 7 és reggel 7 óra között van, nem szükséges pontban este 7-re megérkezni; előtte és utána is be lehet hajtani a parkolóba. Ugyancsak nem kell reggel rohanni, hogy kiálljunk a parokolóházból: reggel 7 óra után is el lehet hagyni a garázsokat. Az ingyenes időszakon túl a garázsok parkolási díjat számítanak fel, aminek mértéke átlagosan 200-500 forint/óra; 12 óra ingyenes parkolást követően ez egy relatíve kedvező lehetőség.

Fotó: pixabay.com

Partnereink