Nyárra térhet magához a kiskereskedelem

Kereskedelmi 2021-03-04

Az előző hónaphoz viszonyítva januárban 0,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalmának volumene. Az egy évvel korábbihoz képest ellenben 1,8 százalékkal csökkent a forgalom a KSH adatai alapján. A szakértők szerint a járványhelyzet előtti szint elérése a nyári hónapokban várható, bár az első negyedévre rányomja bélyegét az üzletek nyitvatartásának korlátozása, illetve a munkanélküliség emelkedése, ezzel párhuzamosan pedig a romló jövedelmi helyzet.

Az év első hónapjában az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,5 százalékkal nőtt, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelemben a decemberi 8,6 százalékosnál jóval mérsékeltebben 2,2 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene tavaly januárhoz viszonyítva. A kiskereskedelmi forgalomból 9,4 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene pedig 35,5 százalékkal bővült, folytatva az évek óta tartó tendenciát - közölte a KSH.

Az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 948 milliárd forint volt, hét hónap után először csökkent ezermilliárd forint alá. Az országos kiskereskedelmi forgalom 48 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 37 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 15 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzőjének meglátása szerint idén a bázishatások miatt 4 százalékkal nőhet a kiskereskedelmi forgalom. A járványhelyzet előtti szint elérése a nyári hónapokban várható. A külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása azonban későbbre tehető, amihez elengedhetetlen a társadalmak széleskörű átoltottsága, mivel a turizmus és számos más szolgáltatás csak azt követően indulhat újra.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt emelte ki, hogy a gyenge karácsonyi időszak után csekély mértékben ugyan, de javulni tudott a kiskereskedelem teljesítménye, ami a szabadságolási időszak végével magyarázható. Egyedül az élelmiszer-kiskereskedelem tud pozitív teljesítményt felmutatni, ahol legalább stabil növekedés mutatkozik, még a koronavírus második hulláma alatt is. Az otthonról munkát végzők számának további emelkedése ellenére némi javulást mutatott az üzemanyag-kiskereskedelem.

Virovácz Péter szerint nem nevezhető tragikusnak a januári adat, ezt a negatív teljesítményt a következő hónapok még semlegesíthetnék. Ugyanakkor a fogyasztást illetően elsősorban negatív folyamatok zajlanak az első negyedévben. Emelkedik a munkanélküliség, lassul a bérnövekedés üteme és a járvány harmadik hulláma is elérte az országot.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője megállapította: a legújabb adatok nem jelentenek meglepetést, továbbra is hiányzik a lendület a kiskereskedelemből. Az év elején még visszafogottan alakulhat a boltok forgalma, de összességében a tavalyi stagnálás után 3-4 százalékos növekedésre van kilátás. A lakosság továbbra is óvatos, a járványhoz köthető bizonytalanság miatt sokan elhalasztják a komolyabb beszerzéseket.

Fotó: pixabay.com

Partnereink